Ovis éveim és az erdőbe járás szorosan összefonódtak.
Egy különleges lakótelepi óvodába jártam. Azért volt más, mint a többi, mert egy erdő, egy igazi nagy, kerek erdő szélén állt. Minden héten sétálni jártunk.
Egyik tavaszi napon, mielőtt megérkeztünk volna a tisztásra, az egyik óvónéni meglepetten felkiáltott:
– Nahát, gyerekek! Itt járt a nyuszi!
És tényleg: a tisztás tele volt félméteres kartonpapír nyuszikkal. A hátukon egy üres tejfölös pohárban húsvéti édességek voltak.
Először az egész csoport döbbenten állt a tisztás szélén, majd az óvónénik így szóltak:
– Gyerünk, rajta! Válasszon mindenki nyuszit magának!
Sokféle színű nyuszi volt – persze a lányok mind a rózsaszínűeket akarták. Nekem mindegy volt. Egy sötétzöld nyuszi jutott nekem.
Nagyon boldog voltam. Még ma is, több mint ötven év távlatából is öröm fut át rajtam, ha felidézem azt a napot.
És hálával gondolok azokra a pedagógusokra, akik a kicsiny fizetésük és kevéssé megbecsült helyzetük ellenére is vették a fáradságot, hogy az elvárt, kötelező teendők mellett egy kis varázst csempésszenek a rájuk bízott kisgyerekek életébe.
