Novemberi megfázós napokon szüleim gyakran készítettek nekünk csipkebogyó-, kamilla-, hársfa- és ánizsteát. Akkoriban még az orvosok is ezeket javasolták, beleértve a népszerű rádiós doktort, Buga Jakabot. Egyszerűen generációk óta elősegítette a gyógyulást, és ez mélyen élt a hagyományokban. Az ánizsos hurutoldót a gyógyszertárban készítették, és mindig el kellett tűnnie a szemeim elől – annyira ízlett, hogy az egész üveget elnyalogattam volna!
Nyáron, amikor az alföldi nagymamánál töltöttük az időt, mennyire jó volt a mezőkön felfedezni a virágokat. A hársfák egy kisvárosi fasort idéztek, ahol júniusban az illat úgy lengte körül az utcát, mintha egy márkás francia parfümériában sétáltunk volna. Emlékszem, az emberek gyűjtötték a hársfa virágát, hogy a házi tea vagy szörp még finomabb legyen.
És milyen öröm volt a kamillavirágokat felfedezni, amikkel télen inhaláltunk! A meleg víz fölé hajolva az illatos gőzt belélegezve azonnal megnyugodtunk, és úgy éreztük, a hideg sem tud rajtunk fogni.
A bodzaszörp a házi gyerekzsúr illatát idézi számomra, míg a menta emlékét a rágógumik édes, friss íze hozza vissza. Mindegyik tea, mindegyik virág, mindegyik aroma ma is úgy ragyog vissza az emlékeimben, mint egy meleg, gőzölgő csésze nosztalgia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése