Vannak tárgyak, amelyek egyszerű használati eszközök, és vannak, amelyekhez emlékek, érzések, életszakaszok kötődnek. Nekem a biciklim ilyen volt. Nem csupán két kerék és egy váz – hanem szabadság, öröm, és egy darabka gyerekkor.
A hűséges társ
Szerettem a biciklimet. Magyarországon hagytam, amikor külföldre költöztem, de még mindig sokszor eszembe jut. Évekig szolgált hűségesen, szinte minden nap használtam. Az Alföldön, ahol felnőttem, a bicikli nem luxus vagy sporteszköz, hanem a legegyszerűbb és legpraktikusabb közlekedési forma. Így járunk piacra, boltba, rokonhoz, baráthoz, vagy csak úgy – a világba. Egyre több bicikliút épült az évek során, még Budapesten is – ma már nem meglepő, ha valaki két keréken közlekedik a nagyvárosban.
Az első gurulások
Hatévesen tanultam meg biciklizni. Egy nagy férfi biciklin kezdtem — az apámén. A váz alatt állva pedáloztam, ami igazi bravúrnak számított. Így tanult meg akkoriban sok gyerek biciklizni, hiszen gyerekkerékpárt sok család nem engedhetett meg magának. Nálunk is így volt.
Apám hátulról tartott, és biztatott, míg el nem jött az a pillanat, amikor hirtelen már nem fogott senki, és én mégis haladtam – egyensúlyban, egyedül. Olyan volt, mint egy repülés.
A saját bicikli – és a veszteség
Nyolc éves koromban lett meg az első saját biciklim. Egy évig gyűjtögettem rá, fillérről fillérre. Az iskolaév végén a szüleim kiegészítették a megtakarításomat, és végül vettünk egy használt, de vadonatúj állapotú biciklit. Pont az én méretem volt. Csillogott a napfényben, és fémes illata volt. Olyan boldog voltam! Egy álom vált valóra!
A boldogság azonban nem tartott sokáig. Az első héten ellopták.
A bicikli nem volt lelakatolva. Hihetetlen, de így volt. A hetvenes-nyolcvanas évek elején vidéken még olyan erős volt az emberek biztonságérzete, hogy egyszerűen nem zártuk le a bicikliket. Sőt, ha otthon voltunk, még a lakás ajtaját sem kulcsra.
Újrakezdés és tanulság
A szüleim annyira sajnáltak, hogy nem sokkal később vettek nekem egy másikat – és persze bicikli lakatot is. Onnantól kezdve megtanultam, hogy az öröm mellett a veszteség is része az életnek, és hogy a szabadság felelősséggel jár.
Ma, amikor néha elsuhan mellettem egy kisgyerek a biciklijén, mindig eszembe jut az én régi járművem. A bicikli, amely nem csak vitt, hanem tanított is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése